Vidéki Idill
Vendégház Izményben

BEMUTATKOZÁS

Sok szeretettel köszöntünk vendégházunk honlapján! Örülünk, hogy ránk találtál! Két igen aktív gyermekünkkel élünk a vendégház szomszédságában. A vendégház ötletének gondolata akkor fogalmazódott meg bennünk, mikor az igencsak romos épület a tulajdonunkba került. Célunk egy olyan hely megteremtése volt, ahol akár fiatal, akár idős párok baráti társasága és gyermekeik, unokáik – elvonulva a nagyváros zajától – élvezhetik egymás társaságát. Ehhez mérten igyekeztünk saját igényeinket is figyelembe véve felszerelni a házat. A természet, a vidéki életstílus (agrárközgazdász, közgazdász-természetgyógyász hzázaspárként) az egész családunk számára nagyon sokat jelent, szabadidőnk nagy részét a szabadban töltjük, melyre Izmény tökéletes lehetőséget biztosít. Szeretnénk, ha a közel és távol élők is jobban megismernék lakóhelyünket, bízunk benne, hogy hamarosan személyesen is találkozhatunk egymással!

Kelemen Ferenc és Kelemenné Dudás Bettina

Vendégházunk Tolna megyében, egy 500 lelkes csendes kis faluban, Izményben található. A vendégház egy közös családi munka eredménye, így mindannyiunk ízlése, ötlete megtalálható benne. A célunk egy hangulatos és kényelmes szállás megteremtése volt, melyben legfőképp natúr színeket, tágas tereket álmodtunk meg, a vintage stílust pedig modern elemekkel kombináltuk, hogy minden vendégünk otthon érezhesse magát.

Olyan családokat és baráti társaságokat várunk, akik vágynak a vidéki élet nyugalmára, akik számára fontos a minőségi idő eltöltése egy nyugodt, meghitt, bensőséges helyen. Figyelve az egyéni igényekre is, rengeteg könyv, társasjáték, valamint egy ping-pong asztal várja a kikapcsolódásra vágyókat, hogy az ittlét kicsiknek és nagyoknak egyaránt élmény legyen.

A ház sajnos igen romos állapotban került hozzánk, de sok-sok munka árán sikerült gyönyörűvé varázsolnunk.

TELJESEN FELSZERELT VENDÉGHÁZ

A vendégház 6+2 fő befogadására alkalmas, három hálószoba található benne, illetve egy nappali. A konyha teljesen felszerelt (villanytűzhely, sütő, hűtő, mikró, vízforraló, kenyérpirító, kotyogós kávéfőző), az étkező pedig 8 fő kényelmes étkezését biztosítja. A vendégházban 2 darab fürdőszoba található, melyek mindegyikében zuhanyzó található.
A 3 szoba és a nappali is TV-vel felszerelt, a ház területén ingyenes Wi-Fi elérés biztosított.
A hidegebb hónapokban a meleget, nyáron a kellemes hűvöst hűtő-fűtő klíma nyújtja, melyhez az áramot napelem termeli.

A kertben kemence, grillezési lehetőség, illetve bográcsozó hely került kialakításra. Felár ellenében biztosítani tudunk bográcsot, gázégőt, igény szerint gázpalackot.

Az udvar másik részén található falusi wellness részlegünk, melyben egy 5 személyes jakuzzi, 3 fős infraszauna és konditerem (futópaddal, szobabiciklivel, kombinált edzőgéppel és kisebb, testmozgásra alkalmas eszközzel) található. A helyiségben mosdó, illetve egy zuhanyzó is található, mely a wellness utáni felfrissülést szolgálja.

Izmény, Tolna Megye
150 m2
3 háló + 1 nappali
2 fürdőszoba
Bográcsozás
Kemence, grillezés
jakuzzi és infraszauna

CSEND ÉS BÉKE

A vendégház zsákfalunk szélén található, így a nyugalom és a pihentető csend garantált. Az udvaron padok, asztalok, lámpások, gyönyörű növényzet, pihenésre, aktív kikapcsolódásra (nyáron ping-pong asztal, focikapu, tollas), edzésre alkalmas terület adja meg a természetet kedvelő vendégeink számára a szabadság ízét, élményét. A kertben található friss fűszernövényekkel bárki színesítheti a készülő ételeket.

A Mecsek hegység közelsége kiváló túralehetőségeket rejt magában akár kerékpárral is.

 Ha szeretnél elvonulni a városi zajos, zsúfolt forgatagból, és szeretteiddel egy nyugodt, csendes, tiszta levegőjű vidéki pihenésre vágysz, akkor keress bennünket a megadott elérhetőségeinken.

 Szeretettel várunk, bízunk benne, hogy hamarosan a vendégeink között köszönthetünk Téged is!

LÁTNIVALÓK A KÖRNYÉKEN

Mecsek hegység – számtalan túrázási lehetőség

Magyaregregy – Máré vára

Bikali Élménybirtok

Lengyel-Annafürdő

Bonyhádi Strandfürdő

Szászvári várkastély

Ha kicsit messzebbre is ellátogatnál, ne hagyd ki ezeket az úticélokat sem:

Szekszárdi-dombság, Sötétvölgy

Gemenci Erdő

Grábóc-görögkeleti szerb kolostor

Pécs nevezetességei

ÁRAK

HÉTKÖZNAP és HÉTVÉGÉN:

1-2 fő esetén: 30.000.-Ft/éj

3-6 fő esetén: 75.000.-Ft/éj

7-8 fő esetén: 85.000.-Ft/éj

Családbarát hely: 3 éves korig a szállás ingyenes

Az itt tartózkodó gyermekek részére udvari játékok, beltéri játszósarok, hordozható babaágy, fellépő, WC szűkítő, babakád biztosított.

EGYÉB TUDNIVALÓK

Érkezés és távozás

Szállás elfoglalása 15:00-tól. Szállás elhagyása: 10:00-ig bezárólag. Előzetes egyeztetés alapján természetesen lehetséges a korábbi vagy későbbi érkezés és távozás.

Információ

Áraink forintban értendők és tartalmazzák az ÁFA-t.

A ház maximum 6+2 férőhelyes és minimum 2 éjszakára foglalható!

Az ár tartalmazza a teljes ház és kert kizárólagos használatát, ágyneműt, törölközőt és a takarítást.

Fizetési opciók: banki utalás, készpénz, SZÉP kártya (OTP, K&H, MBH)

A foglalás véglegesítéséhez 50 % előleget kérünk.

Érkezés előtt maximum 1 héttel a foglalás kötbérmentesen lemondható. Érkezés előtt 1 héten belüli lemondás esetén az előleget nem áll módunkban visszafizetni.

Kisállat vendégeket nem tudunk fogadni. Köszönjük a megértést!

MEGLEPETÉS

Ajándékutalvány

Ajándékozz pihenést!

Ha nincs ötleted, hogy mivel lephetnéd meg karácsonyra, születésnapra vagy bármi más apropóján szeretteidet, válaszd ajándékutalványunkat! Csak annyi a dolgod, hogy emailben egyeztess velünk, és az utalást követően küldjük neked az utalványt, amit kinyomtathatsz az ajándékozottnak! Szuper meglepetés lesz, hiszen ki ne örülne egy mesebeli pihenésnek?

 A részletekért érdeklődj üzenetben!

Vidék Idill Vendégház Izményben

7353, Izmény, Fő utca 179.
Copyright © 2024 Vidéki Idill Vendégház Izményben